Denis & Focus Fogászat
All-On-4 technika
A rögzített fogpótláshoz vezető legrövidebb út
A fogágy betegség - köznapi nevén – fogínysorvadás népbetegségnek számít az egész világon. Elsősorban örökletes tényezők befolyásolják, de a lefolyását külső tényezők is gyorsíthatják, mint pl. a dohányzás, rossz szájhigiénia, elhanyagolt vagy rosszul kivitelezett fogpótlások. A végeredménye viszonylag fiatal korban jelentkező teljes fogatlanság is lehet.
Ha az összes fogat el kellett távolítani és a páciens nem elégedett meg a kivehető fogpótlással, ez eddig egy hosszú kezelési folyamatot indított el. Gyakran komplikált műtétekből - csontpótlásból, arcüreg feltöltésből, csontátültetésből – állt, kényelmetlen, ideiglenes kivehető protézis viselése mellett. A végeredmény persze az eredeti fogakhoz nagyon hasonló, rögzített porcelán fogpótlás lett, egy-másfél év elteltével.
Szerencsére az implantológia dinamikus fejlődése eredményeként ma már egy új kezelési megoldás áll a páciensek rendelkezésére, ami a rögzített fogpótláshoz vezető utat lényegesen lerövidíti.
A foghúzások utáni csontvesztés általában az őrlőfogak területén a legsúlyosabb. Emellett a felső állcsontban az arcüreg közelsége, az alsónál az állkapocsideg helyzete nehezíti az implantációt. Az új All-on-4 módszer alapja, hogy az implantátumokat az állcsontok elülső részébe helyezzük be, ahol nem zavar minket sem az állkapocsideg, sem az arcüreg. A módszer lényege, hogy a hátsó implantátumokat 30 fokos szögben döntve ültetjük be, így alakítva ki hátsó alátámasztási pontokat, fájdalmas és költséges csontpótlás nélkül.


A jó minőségű, elülső csontba behelyezett implantátumok legtöbbször azonnal megterhelhetők, ez azonban a páciens csontjának anatómiájától függ, mely először a feltáráskor állapítható meg 100%-ig. A frissen behelyezett implantátumokra egy rövidített, 10-12 fogból álló műanyag ideiglenes hidat tudunk csavarozni 1 napon belül. Ezzel a páciens a gyógyulási idő alatt (ami 3-4 hónap) kiváló komfortérzéssel tud élni. A páciens a kezelés alatt a műtét után csak 1 napig fogatlan, kivehető fogpótlást (ha a csont sűrűsége engedi) nem kell viselnie.
Amennyiben a csont anatómiája az azonnal terhelhetőséget nem engedi, a gyógyulási idő alatt ideiglenes fogsor használata javasolt, illetve a páciens használhatja provizóriumként eddig viselt megszokott fogsorát is, hogy csökkentsük a költségeket. Természetesen az eljárás akkor is működik, ha a fogakat már régebben eltávolították.
A hagyományos eljárás szerint 6-8 implantátumot ültetünk be egy állcsontba a rögzített fogpótláshoz, és a felső állcsontban 5 esetből 4-szer az arcüreg csontpótlását is el kell végezni, hogy hátra is tudjunk implantálni.
Ezzel az új eljárással megspóroljuk a csontpótlás árát és gyógyulási idejét. Kevesebb implantátum szükséges, ez is lényegesen csökkenti az árat. A speciális technika további előnye, hogy azonnal ideiglenes hidat kaphat a beteg.
Telefon: 0036 96 566 076
Fax: 0036 96 566 049
E-mail: info@denisdental.com
Címünk: Denis & Focus Fogászat
9200 Mosonmagyaróvár, Károly u. 2.
